OM azonosító: 037768
Eötvös-Effektus Alapítvány
Adószám: 18668652-1-13
+36 23 355-644
eotvos@mail.battanet.hu
2440 Százhalombatta,
Liszt Ferenc sétány 2.
Az idei tanév során iskolánk is bekapcsolódott az országosan már évek óta sikeresen működő Erdei Vándortábor mozgalomba, mely során a gyerekeknek lehetőségük van hét nap alatt bejárni hazánk egy-egy tájegységét, kiszakadni az addig megszokott környezetből, és felfedezni, hogy a wifi-n túl is van élet.
Két nappal a bizonyítványosztás után túracsapatunk Grőb-Bocskor Timi néni, Vargáné Légrádi Kriszti néni és a társadalmi munkában velünk tartó Varga Zsolti bácsi vezetésével indult el hazánk egyik kevésbé ismert tájára, a Vasi-hegyhátra, ahol egy hét alatt, három szálláshelyen tartózkodva, közel 80 km-t túrázva ismertük meg ezt a gyönyörű vidéket.
A feltérképezésben segítségünkre volt a szombathelyi erdészet képviseletében Varga Péter bácsi, aki egész héten ellenőrizte, hogy csoportunk semmiben se szenvedjen hiányt, és hogy minden látnivalót megnézzünk. 30 felsős diákunk ennek köszönhetően megismerkedett Vasvár helytörténetével, a Vaskapu parkerdő élővilágával, az oszkói szőlőhegy hagyományaival, a Szajki-tavak gyönyörű környezetével. Túráink során eljutottunk a Jeli Arborétumba, megismerkedtünk Mindszenty József életével és Dénes Karcsi bácsi erdészeti előadása során felfedezhettük az erdők apró, első pillanatra rejtett csodáit is.
Az új tájak, ismeretek mellett azonban kétségkívül a legnagyobb élményt a sátorozás, az éjszakai őrségek, a tábortűz, a közös strandolások, a számháború és az éjszakai bátorságpróba jelentette a gyerekeknek, melyek során a 30 diák egy csapattá kovácsolódott. Lehetőségünk volt jobban megismerni egymást, időt szakítottunk hosszú beszélgetésekre, és mindenki bebizonyította, hogy sokkal jobban tud a néha kicsit kevésbé komfortos körülményekhez alkalmazkodni, mint az először gondolta…. és hogy tényleg van élet a képernyőn túl is.
Élményekkel telve érkeztünk haza Százhalombattára és reményeink szerint a kaland folytatódik 2023-ban is.