Eötvös Loránd ama kiválasztottak egyike volt, akiben a fenség és az életerő gazdagon árad szerte és mindent megpezsdít, ami útjába kerül.

Műveivel beírta nevét nemcsak a fizika történetébe, hanem a barlangkutatás, hegymászás és az egyetemes kultúra történetébe is

Rendkívül sokoldalú személyisége, emberi és kutatói magatartása ösztönző indítást jelent diákjaink számára. A gravitációs tér kutatója, a rendszeres kísérleti és elméleti fizikai kutatások első hazai nagy művelője végigjárta a művelődéspolitikusi pálya csaknem valamennyi állomását. Szívén viselte a magyar oktatásügy jövőjét, a Matematikai és Physikai Társulat lelkes vezetője, elnöke, folyóiratának a Matematikai és Physikai Lapnak első szerkesztője és állandó munkatársa volt, tanulóversenyt szervezett matematikából és fizikából. Kezdeményezte az Eötvös József Kollégium felállítását, ahová csak azok kerülhettek, akiknek tanulmányi eredményei alapján feltételezhető volt, hogy „a tudásért, a tudományért vívott nem könnyű harcban helyt kívánnak és tudnak majd állni.” /Bodó Barna/

A tudós, a tanár ugyanakkor hivatásos ismeretterjesztő is. Eötvös Loránd a nyelvnek is nagy művésze volt. Szövegeire a választékosság, a nyelvi kifejezőerő, az ő mindenre kiterjedő igényessége a jellemző. Személyében a magyar természettudományos szaknyelv egyik fejlesztőjét kell tisztelnünk. Munkatársai emlékeiben úgy élt, mint „csodás kísérletező, végtelenül körültekintő, határtalanul türelmes, kétségbeejtően alapos ember.”