OM azonosító: 037768
Adószám: 19394891-2-13
Eötvös-Effektus Alapítvány
Adószám: 18668652-1-13
+36 23 333-147
eotvos@mail.battanet.hu
2440 Százhalombatta,
Liszt Ferenc sétány 2.
Iskolánk 2010 óta magyar-angol két tanítási nyelvű csoportokat is indít.
Ez azt jelenti, hogy angol nyelv tanítása mellett a pedagógiai programunkban meghatározott tantárgyak egy részét angolul tanítjuk.
Ezt segíti:
Többlet teher lehet a gyerekeknek:
Ezért a csoportba bekerülés előtt meg kell állapítanunk, hogy a két tanítási nyelvű csoportba jelentkezők mennyire tudnak megfelelni a nagyobb megterhelésnek.
A 2021/22-es tanévtől a két tanítási nyelvű tagozat az első évfolyam második félévében kezdődik. Az elsős osztályokban szeptembertől heti egy angol órán vesznek részt a gyerekek, mely a második félévben a két tanítási nyelvű tagozatosok számára még két szakköri órával egészül ki.
A kiválasztás menete a következő módon zajlik:
Második évtől a két tanítási nyelvi csoportok angol nyelvű rajz, ének és technika óra, továbbá második évfolyamon heti négy, harmadik évfolyamtól heti öt angol óra keretében sajátítják le az idegen nyelvet, melyből egyet a nyelvi lektor tart. Felső tagozaton a készségtárgyakat felváltják az angol nyelvű informatika, történelem és célnyelvi civilizáció tantárgyak.
A nyelvi órákon kívül bizonyos órák is angolul folynak. Ezek óraszáma évfolyamonként és tantárgyanként is változik.
Angolul tanulják:
A tantárgyakhoz tartozó jegyzeteket az iskola rendeli meg a szülők beleegyezésével és szülői költségen.
Biztosítjuk az átjárhatóságot a hagyományos és a két tanítási nyelvű csoportok között: a szülő kérése, pedagógusok javaslata és a tanuló teljesítménye alapján félévkor és év végén lehetőség van a hagyományos csoportból átkerülni a két tanítási nyelvű csoportba.
De huzamosabb ideig (fél évig) tartó gyenge teljesítmény esetén szaktanár, tanító javasolhatja és a szülő kérésére is áthelyezhető a tanuló a hagyományos tantervű csoportba.
Az 1.-4. osztályokban félévkor és év végén az igazgatóból, igazgatóhelyettesből, osztályfőnökökből és szaktanárokból álló team dönt a félév során tanúsított magatartás, tanulmányi munka, szövegértés, olvasás, írás, matematika, angol felmérők eredményei alapján, hogy ki az a tanuló, akinek engedélyezik és kinek nem a két tanítási nyelvű csoportban maradását.
A nehezen haladó, a fokozott terhelés miatt gyengébb eredményt elérőknek képzésváltást javasolnak.
A Közös Európai Referenciakeret: nyelvtanulás, nyelvtanítás, értékelés, röviden KER, kevésbé elterjedt, de szabatosabb nevén Közös Európai Nyelvi Referenciakeret (Common European Framework of Reference for Languages: Learning, Teaching, Assessment, röviden CEFR) az Európa Tanács által 1989 és 1996 között kidolgozott útmutató a nyelvtudás szintjének Európa-szerte egységes meghatározására.
A Közös Európai Referenciakeret a nyelvtanulókat három nagy csoportba sorolja, amelyeket hat szintre lehet bontani:
A CEFR megadja, hogy a nyelvtanulónak az egyes szinteken milyen képességekkel kell rendelkeznie olvasás, írás, beszéd és hallás utáni értés terén.
Szint | Leírás |
---|---|
A1 | Képes egyszerű kapcsolatteremtésre, ha a másik személy hajlandó a mondanivalóját kissé lassabban vagy más kifejezésekkel is megismételni, illetve segíti a mondanivaló megformálását. Fel tud tenni és meg tud válaszolni olyan kérdéseket, amelyek a mindennapi szükségletek konkrét kifejezésére szolgálnak. Egyszerű kifejezésekkel és mondatokkal be tudja mutatni a lakóhelyét és az ismerőseit. |
A2 | Az egyszerű, rutinszerű helyzetekben egyszerű és közvetlen módon cserél információt mindennapi tevékenységekről vagy témákról. A nagyon rövid információcserére még akkor is képes, ha egyébként nem ért meg eleget ahhoz, hogy a társalgásban folyamatosan részt vegyen.Egyszerű eszközökkel és mondatokkal tud beszélni a családjáról és más személyekről, életkörülményeiről, tanulmányairól, jelenlegi vagy előző szakmai tevékenységeiről. |
B1 | Elboldogul a legtöbb olyan nyelvi helyzetben, amely utazás során adódik. Felkészülés nélkül részt tud venni az ismert, az érdeklődési körének megfelelő, vagy a mindennapi témákról (pl. család, szabadidő, tanulás, munka, utazás, aktuális események) folyó társalgásban.Egyszerű kifejezésekkel tud beszélni élményekről, eseményekről, álmairól, reményeiről és céljairól. Röviden is meg tudja magyarázni, indokolni véleményét és terveit. |
B2 | Az anyanyelvi beszélővel természetes, könnyed és közvetlen kapcsolatteremtésre képes. Aktívan részt tud venni az ismert témákról folyó társalgásban, úgy, hogy közben érvelve kifejti a véleményét. Világosan és kellő részletességgel fejezi ki magát számos, az érdeklődési körébe tartozó témában. Ki tudja fejteni a véleményét valamely aktuális témáról úgy, hogy részletezi a különböző lehetőségek előnyeit és hátrányait. Folyamatosan és gördülékenyen fejezi ki magát, ritkán keresi a szavakat és kifejezéseket. A nyelvet könnyeden és hatékonyan használja a különböző társadalmi és szakmai kapcsolatokban. Gondolatait, véleményét pontosan ki tudja fejteni; hozzászólásait a beszélőtársakéhoz tudja kapcsolni. |