OM azonosító: 037768
Eötvös-Effektus Alapítvány
Adószám: 18668652-1-13
+36 23 355-644
eotvos@mail.battanet.hu
2440 Százhalombatta,
Liszt Ferenc sétány 2.
Az iskolákban a június általában az osztálykirándulások időszaka. Az Eötvös iskola hetedikes tanulói az idei tanévben még nagyobb izgalommal várták június első hetét, hiszen az előző tanévben megpályázott és sikeresen megnyert „Határtalanul” kirándulásra készülődtünk. Az állami támogatásnak köszönhetően a gyerekek szinte ingyen tölthettek el öt napot országhatárainkon túl, mely során olyan településekre látogathattak el, melyek fontos szerepet töltöttek be a korábbi magyar történelemben és ahol ma is sok magyar nemzetiségű ember lakik.
Első napon Lendvára érkeztünk, ahol a helyi szlovén-magyar kétnyelvű általános iskola volt az első úti cél. A szép, tágas intézményben sajnos csak rövid idő állt rendelkezésünkre, mégis jó volt hallani, hogy a magyar nyelv és kultúra ott is milyen fontos a diákoknak.
Lendván a Bánffy-Esterházy kastély kiállítását, benne Zala György alkotásait csodálhattuk meg, majd a Szentháromság kápolnától csodálhattuk meg a három ország felé irányuló kilátást. A bántornyai Árpád-kori templom középkori freskói Szent László történeteit vetítették elénk. Végül a Bakónaki-tó mentén kellemes sétát tettünk az erdőben, és új energiával töltődtünk fel.
A második napon, Varasdra látogattunk, amely régen Horvátország fővárosa volt. Itt a barokk belvárosban rövid sétát tettünk, illetve megnéztük az Erdődyek várkastélyát, ahol tanulóink az idegen nyelvi ismereteiket is hasznosíthatták, hiszen az angol nyelvű idegenvezetést a két tanítási nyelvű oktatásban résztvevő diákjaink tolmácsolták évfolyamtársaiknak, mindenki nagy örömére. Zágrábban a székesegyház gyönyörű épülete mindenkit elbűvölt, ugyanúgy, ahogy a Szent Márk templom Zsolnay porcelánnal díszített épülete is.
A harmadik napon elérkeztünk Rijekába, a tengerpartra. A tersattói Mária búcsújáró templom, a Frangepánok által épített vár, a magyar hadiflottához szorosan köthető város nagyon barátságos hangulatú napot eredményezett, melynek végén még a korábbi közlekedésügyi miniszter, Baross Gábor emléktábláját is megkoszorúztuk.
A hét második felére a lelkes diáksereg kissé elfáradt a sok program után, így boldogan vetette bele mindenki magát az Adriai-tenger hűs habjai közé. Délután a monarchia idején oly népszerű üdülőhely, Opatija várta csapatunkat, melyhez természetesen ismét sok magyar emlék fűződött.
Pénteken hazafelé Csáktornyán még megnéztük a korábban a Zrínyiek kezén lévő Csáktornya várát, amely ma a Muraközi Múzeum otthona.
Mind a 72 diák és az 5 kísérő tanár élményekkel telve ölelte magához szeretteit Százhalombattán és bátran állíthatjuk, egy életre szóló élmény marad ez a hét.
Grőb-Bocskor Tímea