Tojásvadászaton az iskola diákjai

tojas vad3Iskolában több éves hagyomány az alsó tagozatos gyerekek számára szervezett tavaszi természetjáró túra, amely Tojásvadászat néven vált ismerté.

A kirándulás célja a húsvéti ünnepkörhöz tartozó hagyományok elmélyítése játékos módon a természetben. Fontos továbbá az is, hogy minél több kisgyereket mozdítsunk ki a természetes környezetbe, a friss levegőre. A túra alkalmával a kisdiákok elsajátíthatják a környezettudatos magatartást és a helyes viselkedést az erdőben.

A programon elsősorban alsó tagozatos kisgyerekek vettek részt, de az idei tanévben több felsős tanuló is csatlakozott és szép számmal vettek részt szülők is.

2018. április 7-én, szombaton kerekedett fel csoportunk a Budai-hegység erdőségeibe.

Kalandos, kicsit nehéz erdei ösvényeken keresztül vágva jutottunk el az Ady-ligeti Csacsi-rétre. A gyerekek már nagyon izgatottak voltak. Hamar megtalálták az avarban, fák tövében elrejtett tojásokat. Ezt követően az egyik csodálatos erdei játszótéren önfeledt, boldog közös játék majd pihenés következett.

Az időjárás is kegyes volt a túrázó csapathoz, ragyogó napsütésben telt el a nap, melynek a végén kicsik és nagyok is bizony el is fáradtunk.

Debreceniné Bessenyei Nóra

    tanító

Additional information